A spirituális nőiség

Mit is nevezünk női energiának?

Sok vallásban a női aspektus a passzív, a befogadó, ösztönös tulajdonságokat jelenti – szemben az aktív, termékenyítő, gondolati temészetű férfivel. Ez nyilvánvalóan az anyaság, a megtermékenyülés képességére utal. Azonban a fizikai aspektuson kívül szellemi szinten is létezik ez az energia.

A zsidó misztikában például a kabbalisztikus életfán a legfelső szinten az egység, az emberi formában nem ábrázolható, anyagi világban formát nem öltő Isten áll. Ettől a szinttől lefelé az energia két részre oszlik. A fa két oldalát gyakran„férfi” és „női” oldalnak nevezik: a férfi a termékenyítő, aktív, a női a befogadó, passzív oldal.

A pszichológiában is megjelenik a passzív, befogadó attitűd fontossága. A kliens sokszor zavaros, számára érthetetlen, megterhelő érzéseit, élményeit a terapeutára zúdítja, aki ezeket elfogadja, befogadja, elviseli, később visszajelzéseket ad a kliensnek. Ez a folyamat kissé arra hasonlít, amikor a madár előemészti a táplálékot kicsinye számára, és a begyéből öklendezi föl neki.

Az anya és csecsemője között ugyanez történik: az anya tartalmazza, befogadja a gyermek érzelmi állapotait, így tud megfelelően ráhangolódni. A létrejött megváltozott tudatállapotban egységet alkotnak. Amennyiben ez a hangolódás nem történik meg, az anya gyakran azt éli meg, hogy nem tud mit kezdeni gyerekével, és kétségbeesetten könyvekhez, tanácsadókhoz fordul válaszokért. Ez azonban nem pótolja az ösztönös folyamatokat. Ilyen esetekben érzelmi munkára, pszichoterápiára van szükség.

Női energia alatt tehát általában az érzelmek, az ösztönösség, magunk és mások teljességének elfogadását értjük.

Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy ez az energia nem csak nőkben jelenik meg. Inkább csak arról van szó, hogy a női létnek az elfogadás, a gondoskodás egy nagyon fontos eleme, és az ehhez tartozó energia a nőkben általában kifejezettebb, vagy hamarabb megjelenik, mint a férfiakban. (Persze vannak kivételek.)

Érdekes és gondolatébresztő, hogy egyes kultúrákban, vallásokban hogyan mutatkozik meg a nőies, és hogyan a férfias energia. Diószegi Vilmos szerint például a szibériai sámánizmusban előfordul, hogy a férfi sámán „nővé válik”, női ruhákat hord, és a közösség többi tagja is nőnek tekinti. A katolikus egyházban pedig nők nem lehetnek papok, Isten is férfiként jelent meg a Földön, de a női energia mégis megjelenik Mária kultuszában. A kereszténység történetileg is inkább férfiasabb, tudatosabb energiákat képviselő vallás, amely a nőket ösztönlényeknek, és mint ilyeneket, kevésbé megbízhatónak tekinti. A felvilágosodásban pedig a férfias energia, az intellektus kiemelt szerepet kap.

Ennek az elvontabb megközelítésnek azonban minden előnye mellett ára is van. Elveszítjük az ösztönös kapcsolatot környezetünkkel, és mindent ésszel akarunk megoldani. Ahogyan azt a csecsemő és édesanyja példáján láttuk, ez a megközelítés nem elég. Mindkét típusú energiára, és ezek együttműködésére is szükség van. Egy nő életében különösen fontos, hogy ösztönös, érzelmi természetét kimunkálja.

A nőiséget azonban nem lehet könyvből tanulni. Elsősorban anyánktól, nagyanyáinktól tanulunk. Gyakran ők sem elégedettek sorsukkal, emiatt hazugsággal, őszintétlenséggel próbálják megszépíteni a dolgokat, vagy azt az üzenetet kapjuk tőlük, hogy „te máshogy csináld”, de nem mondják meg, hogyan. Lehet, hogy irreális elvárásaik vanank velünk szemben, bizonyos dolgokra pedig érzelmi elutasítással reagálnak.

A nőknek spirituális fejlődésük érdekében meg kell teremteniük saját közösségeiket, ahol meg tudják élni egymás iránt azt a mély elfogadást, amely a női energia sajátja. Egy segítő, őszinte női közösség mintákat is ad arra nézve, milyen stációkon megyünk majd végig utunkon, milyen szerepekben élhetjük meg a nőiségünket.

Jean Shinoda Bolen „Bennünk élő Istennők” című könyvében 7 görög Istennőn keresztül mutatja be a nőiség 7 archetípusát. Ennél biztosan több van, de a könyv gondolatébresztőnek mindenképpen kiváló. Mitológiai történeteken keresztül mutatja be Perszephonét, a lányt, Démétért, az anyát, Artemiszt, a független, harcos nőt, Hérát, a feleséget, Aphroditét, a szexuális és alkotó nőt, Athénét, az intellektuális nőt, és Hesztiát, a bölcs nőt.

Bolen felhasználja ezeket a típusokat terápiás munkájában is. Érdemes elgondolkodni, melyik Istennőt érezzük magunkhoz közelinek, és melyik az, amelyikről azt gondoljuk, hogy hiányzik belőlünk? Melyik az, amelyikre vágyunk, de nem találjuk meg magunkban?

Valójában az archetípusok a minden nőben szunnyadó lehetőségek, amelyeket segíthetünk kibontakozni. Ebben segítséget nyújthatnak számunkra a mesék is. Érdemes végiggondolni, van-e olyan mese, mitológiai történet, amit különösen szeretünk? Mi tetszik benne annyira? Milyen érzést kelt bennünk? Melyik szereplővel azonosulunk? Ebben a témában különösen ajánlom Clarissa Pinkola Estés „Farkasokkal futó asszonyok” című könyvét, amelyben meseelemzéseken keresztül vezet minket végig a női lét stációin.